Keresés a honlapon

Egyéni keresés





Életmód

Önfejlesztés

Életmód önfejlesztés Natura Gyógynövény Létezik bennünk egy robotpilóta, amit nem a vágyaink, hanem a hitünk, az uralkodó elvárásaink irányítanak.

Beszéljünk a tudatalattinkról!


Néhány emberi jellemzővel kezdem:

*** Bár mi emberek tudatos lényeknek tekintjük magunkat, de az igazság az, hogy döntéseink 90%-át belső mechanizmusunk automatikusan, érzelmi alapon hozza meg.

Csak utólag keresünk a döntésünk igazolására szolgáló logikus, racionális érveket.
Ezért hatnak ránk olyan erősen a jól elkészített reklámok, az érzelmeket megmozgató filmek, a jó duma, a jóbarátok véleménye, stb, mert mindez az érzelmeinket befolyásolva közvetlenül a tudatalattinkba, az automatikus döntéshozó központunkba épül be.






Vészhelyzetben ez az automatizmus a testi épségünket és esetenként az életünket is megmenti, azzal hogy a veszély felismerésekor képesek vagyunk gondolkodás nélkül azonnal, vagyis nagyon gyorsan cselekedni.

Ilyenkor szoktuk utólag mondani, hogy nagyon megijedtem!

*** Tudta-e, hogy nem azt hisszük, amit látunk, hanem azt látjuk meg a világban, amit hiszünk?

Mindenki a "saját valósága" szerint érzékeli a világot, a szűrő szerepét a figyelmünk irányulása és a hitvilágunk tölti be.


Ez egy hatalmas csapda!






Az agyunk nem képes a ránk zúduló hatalmas információ mennyiséget feldolgozni, nem elég gyors és nem áll rendelkezésre a szükséges "adatfeldolgozási" kapacitás sem.

Ráadásul az elménk hajlamos átsiklani az ismeretlen dolgok felett.
Saját magam vonatkozásában ezt úgy szoktam megfogalmazni, hogy amiről nem tudok (például egy üzleti lehetőség), az számomra nem is létezik. Ha valahol találkozom vele, nem ismerem fel a jelentőségét, átsiklom felette.

Tudatunk kénytelen szelektálni, automatikus reakciókat beépíteni, hogy lépést tudjunk tartani a gyorsan változó külső világgal.

Ime, megkerült a saját robotpilótánk, de nevezhetjük a szokásainknak is!

A tanulás, mint folyamat első célja az új dolgok megismerése, a második a megszerzett elméleti tudás begyakorlása, olyan cselekvéssé alakítása, amit a tudatalattink segítségével szinte automatikusan, gondolkodás nélkül tudunk végrehajtani.

A tanulás során a saját robotpilótánk programozását, majd a gyakorlás segítségével a finom programozását végezzük el.







Ha valamit meg akarunk tanulni, azt gyakorolnunk kell!

Eleinte ügyetlenül csináljuk, de idővel egyre ügyesebbek leszünk és végül, ha nagyon akarjuk, és a figyelmünk ott marad, a mestereivé válunk az elhatározott célunknak.


*** Még egy nagyon fontos dolog, és ez a beállítottságunk.

Ha pozitív a hozzáállásunk az élethez, akkor a "lehetőségeket" látjuk benne, azokra koncentrálunk.
Emiatt a dolgok legnagyobb része sikerülni is fog nekünk.
A tudatalattink úgy hajtja végre a dolgokat, hogy igazolja a hitünket.

Ha negatív a hozzáállásunk, akkor is igazunk lesz, mert a tudatalattink ezt a parancsot is hibátlanul hajtja végre.
Csak ebben az esetben kudarc kudarcot követ, siralmas a végeredmény.







Mi köze van mindennek a feng shuihoz, a szerelemhez és a párválasztáshoz, vagy a problémái megoldásához, kérdezheti joggal?

Véleményem szerint nagyon is sok!

Néhány kérdéssel szeretném segíteni ennek felismerését.


*** Jogosan reméli-e a problémái megoldódását, ha Ön továbbra is mindent ugyanúgy csinál, mint eddig?
- Szerintem nem!


*** Elegendő elhatározni, hogy mostantól másként csinálom a dolgokat, ha a cselekedeteink 90%-a automatikusan történik meg?
- Szerintem nem!

Gondoljon a legutóbbi újévi fogadalmára! A nagy elhatározások általában jó, ha két hétig kitartanak, aztán elsodorja őket a napi rutin.


*** Képes lesz bármit is sikeresen megoldani, ha jelenleg pesszimista a beállítottsága?
- Szerintem nem!








Ne keseredjen el, mert van remény, de kőkemény munka a változások keresztülvitele, mert először saját magunk megváltoztatásán kell dolgoznunk!

Mert az ember bármit elérhet és bármivé válhat, amiben hinni tud.
(A vonzás törvénye)

Életünk megváltoztatásához a szokásaink és a beállítottságunk lépésről lépésre történő változtatását kell megoldanunk.

Remélem én is segíteni tudtam Önnek élete jobbításában néhány mozaik darabkával.

Wackor ( Wein László )



IDE kattintva feliratkozhat hírlevelünkre



HÍREK


Érdekelnek a kristályok,
gyógyító kövek?
Kérd az
INGYENES útmutatónkat!


Só inhalátor"Mini szanatórium",
közvetlenül a gyártótól!

Bővebb információ IDE kattintva



Kristályterápia tanfolyam!

Oklevelet adó
intenzív online ( távképzés )
tanfolyam

Bővebb információ
IDE kattintva




OLDALAJÁNLÓ

Ha Ön szeretné tudni

melyek a szerencsekövei,
nézze meg új oldalunkat
IDE kattintva!




Az elhízás lelki okai
Biztos, hogy sokat eszik
aki túlsúlytól szenved?
Minden tünet a
"sértődött lélek"
jajkiáltása!
Olvasson róla bővebben ITT!



Ide kattintva
feliratkozhat hírlevelünkre!

Új írásainkról értesítést küldünk



Ha tetszik az oldal,
támogass minket egy lájkkal!










Vagy nyomd meg a + gombot



Köszönjük!


Köszönjük látogatásod!



Keresés a honlapon