Keresés a honlapon

Méregtelenítés másképpen!

Népszerűek a fogyókúrák, méregtelenítő kúrák.
Bizonyára észrevette a boltok polcain, reklámokban, hogy az ezekhez kapható szerek tárháza szinte kifogyhatatlan.

Sokan és sokfélét kipróbálnak, van akinek hatásos, van akinek semmit nem ér egyik sem.

Mindenek előtt le kell szögezni, hogy ezekhez a kúrákhoz kitartás és egy bizonyos fajta változás is szükséges!
Ha ugyanazt csinálom, ugyanazt és ugyanannyit eszek – iszok mint eddig, akkor hiába szedek mellette bármilyen csodaszert, ugyanott maradok, ahol eddig voltam.








A méregtelenítő - és fogyókúrát érdemes
egy másik oldaláról megközelíteni!




A természet rendje szerint van egy állandó körforgás. Ráadásul minden összefügg mindennel!

Születés - megújulás, növekedés -virágzás, termékenység majd az elmúlás. Ez mutatkozik meg az emberi életben kb 80 év alatt,
az évszakokban, ami 12 hónap alatt járja be az utat a születéstől az elmúlásig, és ugyanez figyelhető meg a Hold vándorútja alkalmával.

A bolygók állása hatással van a Földre és hatással van ránk, emberekre is. Ebből leginkább a Hold hatását érzékeljük.

Önre milyen hatással van a Telihold?

Talán nem tud aludni ilyenkor, vagy ingerültebb a megszokottnál?
Esetleg Teliholdkor fáj a feje?
Ez nem véletlen!
Az erők Teliholdkor a legerősebbek.

Gondolt már arra, hogy a Hold hatása nem csak Teliholdkor érvényesül, hanem végigkísér bennünket minden nap ?

Ha a Hold alábbi üzenetét figyelembe veszi és következetesen betartja, akkor soha többé nem lesz szüksége semmiféle csodaszerre, szervezete mindig azt a tápanyagot kapja meg amit legjobban hasznosítani tud!

Ha ezután méregtelenítésként valamit használ majd, akkor azon ritka szerencsések közé fog tartozni, akinél ez valóban „ csodaszerként „ működik!




Ráadásul egy örömhír:
Ezután semmiféle ételről nem kell lemondani!
Sem húsról, sem kenyérről, süteményről……semmiről!
Csak arra kell figyelnie, mit mikor eszik!








Milyen összefüggések vannak
a Hold és táplálkozásunk között?


Hold A Hold 28 nap alatt kerüli meg a földet, miközben sorra érinti a 12 csillagjegyet.
( A hölgyek ezt nagyon jól tudják, hiszen a havi ciklusok ugyanígy 28 naponként következnek! )

Akkor van Újhold, amikor a Nap és a Hold együtt áll, és mindkettő ugyanabban a csillagjegyben tartózkodik.
Újholdkor nem látszik a Hold, teljes sötétség van éjszaka!
Ilyenkor az erők koncentrálódnak, és minden jó egy új kezdethez!

Újholdkor a szervezet méregtelenítési készsége a legerősebb!
Ha ilyenkor egy nap böjtöt tart, betegségeket előzhet meg vele, szervezete ettől szinte újjászületik.
Érdemes ezen a napon léböjtöt tartani!






Ha ezt a napot bármilyen méregtelenítő teával kiegészíti és este elmerül 30 percre egy kádnyi sófürdőben amit Himalája fürdősóval dúsított, akkor ezzel annyit tesz, mintha legalább 4 -5 napig méregtelenített volna a hónap többi napján!






Az Újholdat követően kb 14 napig a Növő Hold időszaka következik.
Először keskeny sarlóként jelenik meg az égen, majd fokozatosan nő, dagad.

Ezen a 14 napon egyre nehezebbé válik a fogyókúra, hiszen minden erő a beépülést szolgálja!

Megfigyelte már, hogy ilyenkor minden amit a szervezetbe juttat, kétszeresen hat?

Ha a fogyókúra a bevitt táplálék mennyiségére épül, akkor szinte teljesen hatástalan lesz, ezért ilyenkor inkább a súly megtartására érdemes koncentrálni.

Javaslat: Ha a növő Hold időszakában könnyű táplálékot eszik és kerüli a nehéz, kalóriadús ételeket, akkor szervezetének időt ad a felkészülésre és talán a közelgő Telihold sem viseli majd meg!







Újhold után kb két héttel van Holdtölte, azaz Telihold.

Minden erő maximálisan hat!
Megfigyelték pld, hogy Teliholdkor több az erőszak, több a baleset és ilyenkor több gyerek is születik.

A Teliholdat az állatok is megérzik, nyugtalanná és agresszívabbá válnak ilyenkor.

Írja meg az oldal alján, hogy Önre milyen hatással van a Telihold?






A teljes Holdtöltét csak alig néhány órán át élvezhetjük, mert mire beteljesedik, már követi kb 14 napon át a Fogyó Hold időszaka!


Itt van az idő a hosszabb ideig tartó
méregtelenítésre, fogyókúrára!


Ilyenkor irigykedhetnek az ismerősök, hiszen játszi könnyedséggel, önsanyargatás nélkül nyeri vissza eredeti alakját!
Minden ami a kimosást szolgálja, - a méregtelenítő és fogyókúrás szerek is - jobban és látványosabban hatnak!
Még a kimosott ruha is fehérebb lesz és az ablaktisztítás is könnyebb!
Ilyenkor szinte önmagától megszépül a bőr, de azért megjutalmazhatja magát egy kozmetikai kezeléssel, mert még a szemöldök igazítása is tartós marad!


A Telihold és az Újhold egyértelmű, de........

Honnan tudjuk, hogy növő, vagy fogyó Hold van?


Ennél mi sem egyszerűbb!
A Hold megsúgja nekünk!
Ha felnézünk az égboltra sötétben és azt látjuk, hogy a Hold D betűt formáz, akkor éppen Dagad, tehát most halad a Telihold irányába.
Vigyázzunk, mert minden ami hasznos és minden ami káros, könnyebben beépül a szervezetbe!

Ahogy túljut a D betűn, egyre kerekedik, míg teljesen ki nem gömbölyödik. O

Ha az éjszakai égbolton azt látjuk, hogy inkább a C betűt formázza, akkor Csökken, tehát fogy egészen addig míg már semmit nem látunk belőle, hamarosan sötét lesz az éjszaka és eljön az Újhold.
Tisztításra, kiürítésre ezt az időszakot kell kihasználni!




Nézzük át még egyszer!



Következő oldalunkon azt is elolvashatja, milyen hatással van egymásra a Hold és a 12 csillagjegy, amin keresztülhalad útja során. Ami azonban ennél is izgalmasabb, hogy mindez milyen hatással van ránk?

Addig is itt megírhatja tapasztalatait a Holddal kapcsolatban!



Átlépek a 2. részhez!



Itt küldhet üzenetet! Ha megadja e-mail címét, hamarosan válaszolok.

Az Ön e-mail címe:

Üzenet:



Szóljon hozzá

Név:
E-mail:
Az e-mail cím nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:

2 hozzászólás

Kovácsné Emmi [ 2009-08-04 13:07 ]

A Telihold napjaiban sokat szenvedek a migrénes fejfájástól.Ez közel 20 éve kínoz.Eleinte fogalmam sem volt arról hogy kapcsolatban van a holddal, de azt észrevettem hogy van bizonyos rendszeresség.Néhány napig fáj a fejem aztán mintha elvágták volna, egy ideig semmi bajom.
Elmesélem, hogy jöttem rá hold kapcsolatára.
Akinek migrénes fejfájása van az tudja, hogy minden éles zajra mintha kést hasítanának a fejébe. Nos a mi kutyánk nyugodt jószág éjjel is csak okkal ugat.De ez a megátalkodott eb mindig akkor vonyit amikor amúgy sem tudok aludni a fejfájástól.
Egy alkalommal mondom a férjemnek, hogy Bobi tudja mikor fáj a fejem mert mindig hajszál pontosan a második éjjel vonyít. se előbb se később.
Erre azt mondja a férjem, nem a te bosszantásodra csinálja, a teliholdra vonyit a faluban az összes kutya.
Hát ez igaz volt.
Innentől elkezdtem figyelni: minden telihold előtt 2 nappal kezdődik a fejfájásom, Teliholdkor már szinte elviselhetetlen aztán következő nap hirtelen teljesen elmúlik.

Azóta figyelem a holdat,de az nem jutott eszembe hogy ugyanigy mindig hatással leht rámk a hold.

Érdeklődéssel várom a következő fejezezet!




Nagy Sándorné Margó [ 2009-08-02 19:46 ]

Nagyszerü ez a hirlevél!!! Köszi az összes továbbit is!




HÍREK


Érdekelnek a kristályok,
gyógyító kövek?
Kérd az
INGYENES útmutatónkat!


Só inhalátor"Mini szanatórium",
közvetlenül a gyártótól!

Bővebb információ IDE kattintva



Kristályterápia tanfolyam!

Oklevelet adó
intenzív online ( távképzés )
tanfolyam

Bővebb információ
IDE kattintva




OLDALAJÁNLÓ

Ha Ön szeretné tudni

melyek a szerencsekövei,
nézze meg új oldalunkat
IDE kattintva!




Az elhízás lelki okai
Biztos, hogy sokat eszik
aki túlsúlytól szenved?
Minden tünet a
"sértődött lélek"
jajkiáltása!
Olvasson róla bővebben ITT!



Ide kattintva
feliratkozhat hírlevelünkre!

Új írásainkról értesítést küldünk



Ha tetszik az oldal,
támogass minket egy lájkkal!










Vagy nyomd meg a + gombot



Köszönjük!


Köszönjük látogatásod!



Keresés a honlapon