Keresés a honlapon

Egyéni keresés





Szerencsekő, talizmán születési horoszkóp szerint

RÁK Június 21 – Július 22

Holdkő: A Rák születési köve a holdkő, amit az újrakezdés kövének tartanak. A holdkő szoros kapcsolatban áll a Holddal és az intuícióval.
Mivel a Rák jegy uralkodó bolygója a Hold, így a Rák alapvetően intuitív, a holdkő pedig támogatja abban, hogy a megérzéseit a gyakorlatban is tudja alkalmazni.

Achát: A rákot segíti az achát a múlt fájó emlékeinek feldolgozásában és elengedésében. Megerősíti nyitottságát az új ismeretek irányába. Segíti a rákokat, hogy legyen bátorságuk belső intuíciójukra hallgatni.

Kalcedon: Az együttérző Rák szülöttek nagyszerűen értenek a gondoskodáshoz. A kalcedon az egyik legfontosabb védelmező kő számukra, amely előmozdítja a testvériséget és összetartja a csoportokat. Ha a Rák magánál tartja ezt a követ, nem kell félnie a kimerültségtől. A kalcedon azt is megtanítja, hogy hogyan kell másokkal valóban törődni. Lehetővé teszi, hogy a szükséges mértékig segítsen, azután pedig arra ösztönözze a másik embert, hogy a saját lábán is megálljon.

Rubin: A Rák jegy szülöttei meglehetősen ambiciózusak, bár ezt jól tudják leplezni. A rubin szenvedélyes energiái arra sarkallják, hogy felismerje az ambícióit és feltárja rejtett adottságait.






A gyomor és emésztőrendszer

Rodokrozit:
A rodokrozit adottságai közé tartozik, hogy segít begyógyítani a múlt fájó érzelmi sebeit. Az érzelmektől fűtött Rák számára ez a kő komoly segítség ahhoz, hogy emocionális egyensúlyát még egy csalódás esetén is visszaszerezze, illetve újra megtalálja. A rodokrozit arra tanítja a Rákot, hogy elvárások nélkül ajándékozzon meg másokat érzelmeivel és érzelmi gazdagságát egy életen át megőrizze.

Aventurin:
Ha úgy érzi, hogy képtelen elvágni valaki iránti kötődését a múltból, akkor az aventurin segít ebben.

A Rák jegyéhez tartozik a gyomor és az emésztőrendszer, ezért hajlamosabbak a jegy szülöttei a fekélyes megbetegedésre, az irrátibilis bél – szindrómára vagy az emésztési zavarokra. Az aventurin kitűnően enyhíti a Rák jegyűek ilyen jellegű pszichoszomatikus panaszait.

Jáspis:
Az Ön lelki útjának végcélja, hogy megtanuljon elfogultság nélkül, higgadtan gondoskodni. A jáspis, mint a legnagyobb védelmező köve, emlékezteti az embereket, hogy odafigyeljenek egymásra. A jáspis táplálja és támogatja a lelket stresszes időszakban, emellett békét és az egység érzését adja.

A Rákok anyáskodó gondoskodását is támogatja a jáspis, ugyanakkor megszabadítja őket a túlzó emocionális ragaszkodásuktól.
Megtanítja a Rák csillagjegy szülöttét, hogy gazdag érzelmeiket minden életformára képessé váljon kiterjeszteni.






A RÁK és az érzelmek

Amazonit:
Az amazonit harmonizálja a Rák szülöttek érzelmi életét és oltalmazza ezt a hangulati rezdülésekre oly érzékeny jegyet a belső egyensúlyát megzavaró, vagy életenergiáját gyengítő befolyásoktól.

Használjon amazonit marokkövet oltalmazó kőként!

Karneol:
A karneol a múlt elengedésében, az új pillanatokra való nyitottságban, és az életben bizalommal történő mozgásban segíti a Rákot.

Érzelmeinek tartósságot ad a karneol, de nem kötelezi el túlságosan.
Ösztönzi belső észrevételeinek és érzelmeinek kreatív kifejezését is.






Mi az a szerencsekő?

A születési köveket a hagyomány szerint szerencsekőként, bölcs döntések elősegítőjeként és védelmezőként használták.
Lehet, hogy Ön már tudja mi a születési köve, abban viszont nem mindenki ért egyet, hogy melyik állatövi jegyhez melyik kő tartozik.

Az egyes csillagjegyekhez nem csak egyetlen kő tartozhat, ráadásul az sem mindegy, hogyan, mikor használjuk a köveinket. Ettől függetlenül itt felsorolom a Rák szerencseköveinek egy részét és leírást adok arról, miben segítheti az adott kő.

Ne feledje! Nem elegendő, ha csak felteszünk egy nyakláncot vagy karkötőt a születési köveinkből és várjuk a csodát! A kristályokkal teendőink is vannak ahhoz, hogy azok valóban minket szolgáljanak!

Ha azt szeretné, hogy kövei valóban a szerencseköveivé váljanak és az ön céljait szolgálják, vegyen részt Kristálygyógyító képzésünk II. modulján IDE kattintva!


MILYEN EMBER A RÁK?

RÁK: JÚNIUS 21 - JÚLIUS 21

ELEME A VÍZ, URALKODÓ BOLYGÓJA A HOLD

A rák jegyét a legcsaládcentrikusabb jegyként tartják számon.

Érzékeny, intuitív, harmóniára törekvő ember. Igen gyorsan alkalmazkodik mások szokásaihoz vagy véleményéhez. Könnyen megsértődik, és visszahúzódik a rák páncélzata mögé, és minden erejével igyekszik elrejteni puha és sérülékeny bensőjét.

Mindig kész a külvilágból származó élmények befogadására, hangulata az eseményekkel párhuzamosan, éles váltásokkal tarkítva, állandóan változik. Látszólag képes alkalmazkodni az új körülményekhez, beilleszkedni az új helyzetekbe, ez azonban csak látszat, mely tudatos konfliktuskerüléséből, védekezésből fakad. Aki közelebbről ismeri, nem is tartja őt nagy alkalmazkodónak.


A Rák uralkodó bolygója a Hold. Fizikailag ez a mellkassal és a gyomorral jelent kapcsolatot.. Ez egy víz jegy, tehát elsősorban az érzelmek világával és az ösztönökkel hozható kapcsolatba. Ez kardinális jegy is, ami azt jelenti, hogy az ebben a jegyben elhelyezkedő bolygók erőteljesen éreztetik hatásukat, Ez a jegy az anyasággal és a család lényegével is kapcsolatba hozható. A Rák jegy szülötteire jellemző, hogy érző lelkek, de kifelé meglehetősen titkolózóak. Jellemző rájuk a kötődés, a szentimentalizmus is és a múlthoz, a gyökerekhez való ragaszkodás. Ezért hajlamosak arra, hogy tulajdonuknak érezzék a másik embert, és érzelmileg kisajátítsák. Jó intuitív képességekkel vannak megáldva, fontos nekik az otthon, és a család.
Alapvetően az érzelem uralkodik magatartásán, bizonyos emberek iránt leküzdhetetlen ellenszenv alakulhat ki benne. Ezért a Ráknak szinte mindig vannak ellenségei. A környezetétől függően alakulnak ki képességei, szokásai, és ennek megfelelően foglalkozik saját magával. Ezért jó, ha intelligens és jó emberek veszik őt körül, mert akkor hozzájuk fog hasonlítani.

Erősen kötődik a múlthoz, a gyermekkorához, az otthonához, és gyakran jellemzi egyfajta romantikus elvágyódás a "régi szép időkbe".

Élénk képzelőereje van, nagyon együttérző tud lenni, és érzékenysége miatt könnyen felzaklatja magát. Kedélye hullámzása a Hold változásaihoz hasonlítható, és többnyire nagyon befolyásolható. A lelki biztonságérzetre, védettségre vágyik, ebből adódik, hogy olykor gyerekes megnyilvánulásai vannak. Nehezére esik megválni a múlttól, ez ugyanúgy vonatkozik emberekre, mint tárgyakra, dolgokra. Erre a jegyre jellemző a "gyűjtőszenvedély", a jegy szülöttje kívülállók számára sokszor érthetetlen okokból mindent félretesz, gyűjtöget. Kitűnő megérzései vannak, és jó a zenei, művészi érzéke.

Mivel uralkodó bolygója a Hold, ezért ez a bolygó nagy hatással van rá, ezáltal érzékeny lélek. Mindent érzelmi oldalról közelít meg, az egész világot az érzelmein keresztül érzékeli.

Kötődik az otthonához, nehezen szakad el a családjától. Külföldre sem szívesen költözne. Már fiatalon elképzeli, milyen lesz a saját családja, gyerekei, párja. Várja, hogy szülővé válhasson, általában több gyereket is szeretne. Később hozzájuk is nagyon kötődik, nehezen engedi el őket.

Vágyik saját otthonra, ami biztonságot ad neki és megóvja őt. Lakóhelyét a melegség és a szeretet járja át. Álmodozó életet él, határtalan fantáziával van megáldva.

Sok figyelmet fordít másokra, szeret törődni az emberekkel. Túlzott érzelmi beállítottsága miatt könnyen sebezhetővé válik.

Víz elemű jegy, ebből fakadóan a víz ellazítja, feltölti energiával. Szabadidejét is szereti a vízparton tölteni.

Másokra az érzelmein keresztül próbál meg hatni. Előfordul, hogy érzelmileg zsarol valakit, hogy elérje, amit akar. Jellemző rá a hűség és a takarékosság. Gyakran változik a hangulatuk. Önmagukat erősebbnek mutatják, mint amilyenek, ha azonban megbántják őket visszahúzódnak. Kemény páncél mögé rejtőznek, ami érzékeny belsőt takar.

Büszkék a gyökereikre, hazájukra. Szeretik, ha a dolgok úgy történnek, ahogy ők akarják. Nem szabad az érzelmeiket eszközként felhasználni, visszaélni velük.








*RÁK ASCENDENS

Mit jelent az ascendens? ( Aszcendens )

Az ascendens szó utal arra a csillagjegyre, amely felkelőben volt a horizonton a születés pillanatában. Felkelő jegyet jelent.
Az ascendens hatása a nap jegyével szinte egyenértékű, ezek a hatások összeadódnak. Fontos tehát tudnunk az ascendensünk jegyét, mert további információkkal szolgál rólunk.
Miről informál minket az ascendensünk?

Elsősorban utal a külső megjelenésünkre, testalkatunkra, a külsőnkkel tehát szoros összefüggésben áll. Megmutatja, mihez van születetten tehetségünk, adottságunk, rávilágít a képességeinkre. Egészségügyi szempontból utal azokra a testrészekre, szervekre, amelyekre fokozottan kell ügyelni, mert sérülékenyebbek a többinél. Megtudhatjuk általa, milyen "szerepet" játszunk a világban, természetesen hitelesen és teljes átéléssel.
Mi szükséges az ascendens meghatározásához?

Mivel az ascendens függ a születési időtől és a születés földrajzi helyétől, ezért tudnunk kell órára, percre pontosan mikor születtünk, és meg kell adni a helyet is. Ezek ismeretében megtudhatjuk az ascendensünk jegyét, és hogy az adott jegy mely fokán áll. A pontos fokszám meghatározása a primerdirekciós prognózismódszerhez szükséges.

Bármely csillagjegy szülötte, akinek születése pillanatában a RÁK csillagkép állt születési helyének horizontján, ( RÁK ascendens ) az alábbi jellemzőkkel bír:

A VII. ház, asztrológiai nevén Descendens – latinból fordítva leszállópont – képviseli a másik felet, azt a sors szabta embert, aki kozmikus törvényszerûségbõl lesz vagy lett a párunk, akivel házasságot köthetünk vagy élettársi kapcsolatot létesíthetünk.

VII. ház Ascendens-függő, vagyis csak teljesen pontos születési adatok alapján számítható ki. A legideálisabb házasság akkor kötődik, ha valakinek az Ascendense nagyon pontosan egyezik a másik fél VII. házának csúcsával – vagyis a Descendensével.


Akinek az Ascendense vagy a Napja a Rák jegyében áll annak a VII. háza (Descendense: házasság, élettársi kapcsolatok) a Bak jegyébe esik.

A Bak jegyének a Szaturnusz az uralkodója, ahol ez a bolygó megjelenik, ott mindig nehézségekkel szembenézni. A legtöbb Rák ember nem szeretne házasságot kötni, de mégis majdnem mindegyik megteszi, mert a Szaturnusz kényszeríti erre.

A Szaturnusz emellett késlelteti is a házasságot, és mindenütt akadályokat gördít a Rák ember útjába. A Rák Ascendensű nagyon érzelmes és szeszélyes, nagyon nehéz a házastársának lenni. Otthonában ő uralkodik. Vagy a házastárs igyekszik hatalmaskodni a Rák ember fölött, vagy a Rák próbálja megtenni ugyanezt.

A Rák hihetetlenül féltékeny tud lenni. Védi, és harcol a szerelméért és a házastársáért. Nagyon nehéz tőle elválni, sokszor ezért tartós a házassága.

Forrás: www.rakcsillagjegy.hu







Szóljon hozzá

Név:
E-mail:
Az e-mail cím nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:




HÍREK


Érdekelnek a kristályok,
gyógyító kövek?
Kérd az
INGYENES útmutatónkat!


Só inhalátor"Mini szanatórium",
közvetlenül a gyártótól!

Bővebb információ IDE kattintva



Kristályterápia tanfolyam!

Oklevelet adó
intenzív online ( távképzés )
tanfolyam

Bővebb információ
IDE kattintva




OLDALAJÁNLÓ

Ha Ön szeretné tudni

melyek a szerencsekövei,
nézze meg új oldalunkat
IDE kattintva!




Az elhízás lelki okai
Biztos, hogy sokat eszik
aki túlsúlytól szenved?
Minden tünet a
"sértődött lélek"
jajkiáltása!
Olvasson róla bővebben ITT!



Ide kattintva
feliratkozhat hírlevelünkre!

Új írásainkról értesítést küldünk



Ha tetszik az oldal,
támogass minket egy lájkkal!










Vagy nyomd meg a + gombot



Köszönjük!


Köszönjük látogatásod!



Keresés a honlapon